Brilliance Tisztítószer Gyártó Kft. kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: Brilliance Tisztítószer Gyártó Kft.

25 év kemény munka van a Brilliance sikere mögött

Nagy Antal és Nagy Gábor két és fél évtizeddel ezelőtt az édesanyjuktól kért pénzből kezdett el vállalkozni, de hosszú és rögös út vezetett odáig, ahol most tartanak. Különböző kalandokban volt részük, egyszer még tönkre is akarták tenni őket, de soha nem adták fel. A 2008-as gazdasági világválság után egy modellváltásnak köszönhetően sikerült hatékonyabbá válniuk és azóta folyamatosan nőnek a vállalat bevételei és nyereségessége. Tavaly a koronavírus-járvány miatt megháromszorozódott a forgalmuk, az ezzel megkeresett pénzt pedig infrastruktúrába fektetik és exportpiacra lépnek.

2021. június 23. 21:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.

2024. május 3. 19:59